Szégyenfal

17 nov. 2009 Szubjektív

Élvezettel olvasom a webergonómiával foglalkozó írásokat és természetesen minden egyebet is, ami egy adott szájt hatékonyságának növelésével hivatott foglalkozni. De sajnos ezeknél (legalábbis számomra) sokkal alapvetőbb problémák is léteznek...

Pár hete valamiért meg akartam nézni a KLM légitársaság weboldalát és meglepődve tapasztaltam, hogy a klm.hu a nagy semmibe mutat (vigyázz, a Firefox automatikusan próbálkozik ilyen esetben egyéb variációkkal), viszont a www.klm.hu már korrektül bejön (na jó, most hunyjunk szemet afelett, hogy nagyjából egy értelmes magyar szót sem találni rajta illetve a Change Language egyetlen opciója a "English / Magyar"). Azt gondolom, hogy minimum elvárható egy weboldaltól hogy működjön www. nélkül is annak ellenére (az ezt érintő SEO kérdéskörtől is tekintsünk el most), hogy az emberek nagyrésze automatikusan gépeli be.

Nosza gondoltam, megnézem hogy is állunk ezzel a kérdéskörrel kicsiny hazánkban. Sokan mondták, hogy ne lepődjek meg ha rengeteg ilyennel találkozom, de arra amit eredményül kaptam még én sem számítottam. Szóval fogtam közel száztízeter magyar top-level domaint és megvizsgáltam, hogy milyen választ kapok (a tartalmi különbséget nem vettem figyelembe) www előtaggal illetve nélküle. Na, szerint kb. hány százalékánál volt eltérés? Elárulom: tizenkétezer ilyen domain nevet találtam, azaz közel tizenegy százalékról beszélünk (ebben az egyáltalán nem élő domaineket bele sem számoltam)! Na és illúziónk se legyenek, nem csupán a "kis" szájtok/brandek véreztek el a teszten, néha példa csak úgy ízelítőnek: elte.hu, sopron.hu, kfki.hu, sote.hu, caola.hu, fotaxi.hu, emasz.hu stb. A statisztika kedvéért: ezen szájtok (értsd: a működö verzió mögött, azaz pl. www előtaggal) mögött 90%-ban Apache, 4,2%-ban pedig IIS csücsül.

De álljon itt a lista ezekről a domainekről, ha esetleg valamelyikért felelős embert ismered akkor ne habozz megrángatni a bajuszát (mint irtam a lista pár hete készült így már lehet nem mindegyikre igaz az állítás):

 

Útban a real-time web felé

6 aug. 2009 Fejlesztés
Hírbehozó már többször említette, hogy „egyre hangsúlyosabbá válik a valós idejű adatok, kiértékelések megjelenítése” és a Twitter fokozatos térnyerése csak olaj a tűzre. Azaz amennyire már az üzenetküldés minden formájánál természetes az azonnaliság, ugyanilyen természetes igény fogalmazódik meg minden információmorzsával kapcsolatban. Nyilván érdeke a az információ előállítójának, hogy minél hamarabb elérje azzal a célcsoportot és érdeke a felasználónak is, hogy minél gyorsabban jusson hozzá a szükséges, friss (és releváns) információkhoz. Nyilván lehetne sokat regélni arról, hogy mennyire változott meg az információszerzés és publikálás metódusa az internet elterjedésével, „növekedésével”, de most ezt inkább ugorjuk át.
 
A fenti igényből kiindulva pár arc Google berkeiből megpróbálta újra feltalálni a spanyol viaszt, pontosabban a „hagyományos” pull modell („gyere és nézd meg van-e nálam valami újdonság”) helyett egy push alapú architektúrát, protokollt („figyi, majd én szólok neked ha van valami újdonság”) megalkotni. Nyilván már léteztek erre eddig is megoldások, de ők megpróbálták az egészet olyan alapokra helyezni, melyek már most is rendelkezésünkre állnak: HTTP, RSS, ATOM. Azaz a publish/subscribe mintára épülő aszinkron „üzenetküldést” próbálták a szereplők számára a legfájdalommentesebben megtervezni. A technikai részletekkel nem foglalkoznék most bővebbem, mert igen egyszerű és minden információ megtalálható erről a protokollt leíró oldalon illetve az alábbi pár slide jól leírja a lényeget:
 
 
Nyilván lehet sokat vitatkozni is, hogy mennyire szerencsés (vagy éppen nem) szétválasztani ilyen formában egymástól az „előfizetőket” és az „információtulajdonosokat”, de soha nem érek így a poszt végére...
 
A szabadidejüket feláldozó lelkes Google fejlesztők (na jó, máshonnan is keveredtek a projektbe emberek) által megalkototott PubSubHubbub névre keresztelt protokollról kb. egy hónapja lehetett először hallani, majd a minap azzal került ismét reflektorfénybe, hogy a Google Reader csapat el is kezdte implementálni is az alkalmazásba. Pontosabban első lépésként a megosztott tartalmakat elkezdte publikálni (jelenleg) egy Hub szerver felé. Nosza kaptam az alkalmon és gyorsan rátapostam a „Do it” gombra a Subscribe oldalon a saját Google Share oldalam RSS-ére feliratkozva.  Láss csodát, ahogy megnyomtam a „Share” gombot a Google Reader felületén, azonnal érkezett is az információ erről a Hub szervertől. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a Turulmemét felkészítsem az értesítések fogadására illetve a megfelelő feliratkozások/visszaigazolások elvégzésére. Az eredmény pedig magáért beszél: a „Share” gomb megnyomása után, pár másodperc után látható is a tettem a TurulMeme aktivitás oldalán. 
 
Mivel magát a Turulmemét a felhasználók nagy része nem közvetlenül az oldal meglátogatásával veszi igénybe, hanem annak a különböző csatornáit vezették vissza a Google Reader-be, így a kör akkor lesz teljes ha implementálom a publish funkciót is a rendszerbe: azaz egyből megjelennek a Google Reader felületén a csatornák friss információ.

Google Gadget

9 ápr. 2009 Fejlesztés

Már régóta terveztem, hogy készítek majd egy iGoogle modult és mivel egy ideje a Gmail felületéhez (amit ugye jóval sűrűbben használok, mint magát a Turulmemét) is könnyedén hozzá lehet csapni ezeket, így elérkezett az idő a cselekvésre. A motorozás mellett:-)

Alapvetően egy minimál funkcionalitással rendelkező gadget létrehozását tűztem ki célul: gyorsan tudjam áttekinteni azokat a listákat, amiket átfutok a Meme oldalán (népszerű, friss megosztások és a megosztók aktivitása). A Gadgets API leírásának gyors átfutása, majd egy-két példa tanulmányozása után szinte pillanatok alatt össze lehet dobni a dolgot. Nekem ez végül egy óra alatt sikerült, amiben már benne volt a leírások, screenshotok készítése is.

A modult leíró állományt a http://turulmeme.com/ig-gadget.xml címre pakoltam fel, a saját iGoogle oldalunkhoz pedig egyszerűen a http://www.google.com/ig/directory?url=turulmeme.com/ig-gadget.xml linkre kattintva tudjuk felvenni.

A Gmail felületére felpakolni egy fokkal macerásabb, mivel először a Labs oldal (http://mail.google.com/mail/#settings/labs) legalján lévő “Add any gadget by URL” nevű cuccot kell engedélyezni, majd a Settings->Gadgets menűpontnál bemásolni a http://turulmeme.com/ig-gadget.xml hivatkozást és a hozzáadás gombra kattintani. Lőn csoda, bal oldalon meg is jelenik a TurulMeme doboz, lehet menni ismét motorozni…

Görcsök nélkül

10 márc. 2009 Fejlesztés, Szubjektív

Milliónyi okot lehet felsorolni, hogy miért nem szabad elhanyagolni a folyamatos kommunikációt egy adott termékkel/szolgáltatással kapcsolatban. Számomra most az egyik legkézenfekvőbb ok, hogy az utóbbi idő szótlansága következtében nem tudom kapásból felsorolni azokat a változásokat amin a TurulMeme átment a legutóbbi poszt óta. A memóriám romlása valószinűleg a kornak tudható be, a bejegyzések elmaradása pedig annak, hogy az utóbbi időben szabadidőm nagyobb részét inkább a családnak szenteltem.

De mindez nem jeleti azt, hogy az oldal fejlesztése leállt volna, sőt! Az egyik legnagyobb - sokak által már az indulás óta kért – változás, hogy egy ideje nem csupán egy lábon áll (ejtsd: Google Reader) a TurulMeme, hiszen már delicious és netvibes megosztásokat is figyel. Azt gondolom, hogy ezzel megtettem az első lépést a bennem célként megfogalmazódott sharestreaming alkalmazás víziója felé.

Nem annyira szembetűnő változás, hogy az oldal RSS kimeneteiben lévő linkeket egy redirect-en kezdtem el átvezeni. Ezt egyszerűen az indukálta, hogy feltételezésem szerint sokan nem közvetlenül az oldalt látogatják meg (ami egyébként napi 2-3 ezer egyedi látogatót jelent), hanem ezeket az RSS csatornákat vezetik vissza kedvenc RSS-olvasó alkalmazásukba. Innentől viszont nem voltam tisztában azzal, hogy ezeken a csatornákon keresztül milyen mennyiségű látogatót tudok a tartalmat előállító blogokra/oldalakra szállítani. A redirect bevezetésével viszont igazolva látom a fikciómat, miszerint nem elhanyagolható az ebből az irányból érkező emberek száma sem. Ez a számok nyelvére lefordítva közel napi 3000 kattintást jelent. Örülök.

Természetesen voltabb apróbb foltozások is, melyek az oldal stabilitását és kiszolgálási sebességét voltak hivatott erősíteni. Tsabeeka és szantog más oldalról közelítették meg ezt a nagyon fontos kérdéskört, természetesen mindkét félnek igaza van. Tsabeeka álláspontja védelmében annyit mondanék, hogy egy szolgáltatónak, aki lehetőséget biztosít harmadik fél számára az adatok hozzáféréséhez (legyen az csupán egy RSS csatorna vagy éppen egy API) kutya kötelessége mindent megtenni azért, hogy a szerver maximum egy másodpercen belül köpje ki a választ az adott kérésre. Mint ahogyan szantog rámutatott, nyilván rendelkezésre állnak opciók a harmadik fél oldalán is a kockázatok minimalizálására, de az én felelősségem, hogy ne kelljen ilyen eszközökhöz nyúlni (arról nem is beszélve, hogy a nagy többség nem is rendelkezik ehhez megfelelő tudással).

A technikai dolgok után még kicsit visszakanyarodnék a poszt elején megemlített kommunikáció kérdéséhez. Az elmúlt időszakban nagyon sok megkeresést kaptam, legutóbb a IV. Web 2.0 Symposium keretein belül egy nagyon kellemes kerekasztal-beszélgetés részese voltam. Hírbehozó moderációja mellett a startup-ok életének főbb mérföldköveit, mozgatóerejét próbáltuk meg picit taglalni a moly.hu és a veledutaztam.hu képviselővel. Azontúl, hogy velük ismét bővült az ismerőseim értékes és hasznos tagjainak száma, jó volt látni hogy vannak még hozzám hasonló „őrültek”, akik a szabadidejüket áldozzák azért, hogy valamit alkossanak (csak olvass bele a moly.hu bolgjába). A szenvedély visz minket előre, görcsök nélkül próbálunk haladni a fejlődés útján. Remélem, hogy a jövő heti StartUP konferenciáról is ugyanígy feltöltődve térhetek haza.

Jelen posztomat csikszem blogjában olvasott Hamvas Béla idézetettel szeretném zárni:

„A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”

Elhallgatott dolgok

20 jan. 2009 Fejlesztés

Az utóbbi időben kicsit ritkábban frissítettem a blogot (többek között fáradtság, rossz kedv stb. miatt), ami persze nem azt jelent, hogy nem történtek változások a TurulMeme életében. Megpróbálom most röviden összeszedni, hogy mi történt az elmúlt időben.

A közösségre épülő oldalak egyik legnagyobb rákfenéje a minőség és mennyiség ellentétes mivolta, ezért már az indulás óta folyamatosan próbálom a főoldali algoritmusokat a kialakuló megosztási szokásokhoz hangolni. Ennek következtében most kicsit szigorodtak a szabályok, aminek eredménye a kevesebb főoldali tartalom. Bár picit úgy érzem, hogy kicsit túl is szabályoztam a dolgokat, lehet kicsit lazítani kellene a gyeplőn... De kikerült pár új elem is, főleg a nyitóoldalra, azon belül is a jobb hasábba.

Személy szerint én az esetek nagy részében két oldalt látogatok az oldalon: a főoldalt és az aktivitást. Így megpróbáltam a kettőt egybegyúrni és ennek eredményeként a főoldalon megjelent egy aktivitás dobozocska. Ez ugyanúgy frissül automatikusan 30 másodpercenként és szűrhető csak a megjegyzésekre, mint az erre külön dedikált oldal.

Szintén a jobb hasábot érinti a statisztika doboz a főoldalon, ami igazából arra a sok hozzám érkezett kérdésre próbál választ adni, hogy mennyi tartalmat osztanak meg az emberek naponta stb. Attól függően, hogy a népszerű megosztásokat milyen intervallumra szűkítjük, úgy változik a statisztika is. A változást jelző ikonok pedig az előző időszakhoz képesti változást jelölik (azaz 12 óra esetén, az előző 12 órához képest viszonyítja). Ezzel kapcsolatban kicsit tanácstalan voltam, hogy ez lenne-e a legjobb viszonyítási alap. Lehet, hogy jobb lenne ha a 24 órával az azt megelőző időszakhoz vagy a globális átlaghoz képest viszonyítana... Ráadásul elég domináns helyre került a doboz, gondoltam pár napig ott hagyom, majd később lentebb kúszik majd vagy esetleg külön oldalt kap (ott pl. lehetne akkor többfajta változást is együtt mutatni).

Mivel egyik célom segíteni az értékes, viszonylag ismeretlen blogokat/oldalakat felfedezni és szerény eszközeinkhez mérten látogatókat szállítani nekik, ezért próbaként beindítottam egy kis promóciós lehetőséget. Mostantól pár oldalon megjelenik (egy kicsit eltérő kinézettel) egy doboz, ami egy héten át egy adott oldal három legfrissebb bejegyzésének címét és rövid ismertetőjét tartalmazza. A következő héten promotálásra kerülő blogot pedig mindig a lekerülő blog tulajdonosa fogja kiválasztani. Felmerült még bennem az is, hogy esetleg arra is biztosítok lehetőséget, hogy az oldal tulajdonosa egy rövid kérdezz-felelek formájában bemutathatja magát és oldalát is. Ha lesz időm, akkor összeállítok egy sablon kérdéssort, amit megválaszolhatnak az új delikvensek.

Gaba a meetup után odajött hozzám egy kéréssel, miszerint örülne neki ha valahogy naponta összeszedve megkaphatná az aktuálisan népszerű tartalmak listáját. Mivel személy szerint én is örültem volna neki, ha naponta a postaládámban láthatnék egy ilyen listát, így zöld lámpát kapott a dolog. Regisztrációkor vagy a saját profil módosításakor két különöbő értesítőre iratkozhatunk fel: a „reggeli kiadás” nagyjából nyolc óra magasságában, az „esti kiadás” pedig délután öt után kerül kiküldésre (update: eredetileg elfelejtettem írni, hogy a levél 12 órás toplistát tartalmaz). Természetesen a lista személyre szabott, azaz nem kerülnek rá olyan tételek, melyek ketrecbe lettek zárva. A tesztüzem közben kiderült, hogy Gabával picit félreértettük egymást. Ő alapvetően nem levélben szerette volna ezt megkapni, hanem tökéletesen megfelelt volna számára egy RSS csatorna. Nosza neki, gyorsan legyártottam ezt is, itt érhető el: http://turulmeme.com/rss.ashx?m=snap. Ez viszont nincs személyre szabva és csak 10 elemet tartalmaz (a Google Reader valamilyen oknál fogva az ennél hosszabb listát egyszerűen lenyelte).

Majdnem elfelejtettem... Jano kérte, hogy a szőrmentén funkció elérhető legyen bejelentkezés után egy menűponton keresztül. Mivel nem állok szőrös szívű ember hírében, ezért mostantól ez is elérhető bárki számára.

Tuti kifelejtettem valamit, de legfeljebb arról majd legközelebb írok...

Minek nevezzelek?

7 jan. 2009 Szubjektív

Az évvégén felcsapott lángok felszínre hozták azt a kérdést, hogy mennyire determinálja egy weboldal sikerét a névválasztás. A választ nem teszi egyértelművé az sem ha kicsit körülnézünk itthon és a nagyvilágban, nincs egyértelmű recept.


Nem igazán akarom megmagyarázni, hogy miért éppen a TurulMeme nevet kapta az oldal, így azt sem akarom hosszan bizonygatni, hogy rühellem a politikát és semmiféle ilyen irányú gondolat nem vezérelt a két perc alatt született döntés meghozatalakor. Sokkal inkább arra keresem a választ, hogy hibát követtem-e el és ha igen, mekkorát. Ezért eljátszottam a gondolattal, hogy mi történt volna ha mondjuk az egész projekt nem one man show lenne, hanem egy nagyobb szervezetben született volna meg az egész weboldal ötlete és hosszas előkészítés előzte volna meg az indulást.


Pörgessük vissza az idő kerekét  és tételezzük fel, hogy az előkészítő fázis közepén tartunk és kávéval kezünkben beesünk a szokásos heti projekt megbeszélésre. Lelkes fejlesztőnk pedig bedobja a tutit: legyen az oldal neve TurulMeme. Ki hogyan reagált volna?


Persze nehéz utólag semlegesnek maradni egy ilyen kérdésben, de a válasz után kutatva megnyitottam levelezőmet és nekiszegeztem a kérdést pár embernek, akik a virtuális játékban a projekt tagjai lehettek volna (médiatervezőtől kezdve, tanácsadón keresztül a fejlesztőig).


Íme itt vannak a kopipésztelt válaszok, szigorúan a nick alapján sorrendezve:


Angelday
Akkor azt mondtam volna neked, hogy szerintem a hazai szélsőjobbos aktív marketingesek már teljesen kisajátították maguknak ezeket a fogalmakat és, noha jó, válasszunk magunknak más nevet.

Amíg nem ismertem a szolgáltatást, nekem is az volt a benyomásom, hogy ez valami kuruc.info-szerű képződmény.

Ha bizonytalan vagy, brandeld át másra és redirekteld a domaint. Fél év múlva senki nem fog emlékezni rá.


Blumi
a kiindulo allitasom az, h egy szolgaltatas neve igazabol tokmindegy, a sikerben eleg kis szerepe van, bizonyos hatarok kozott (wikipedohilia pl nem esik bele ezekbe a keretekbe), ettol fuggetlenul magam heteket tudok gorcsolni egy nyomorult neven, de ez most mellekes.

az alapkerdes a celcsoport, azt gondolom, h amig a kockakra losz, nagyon jo nev a turulmeme, mert a kockak ismerik a turulcsiripet es a techmemet, es igy azonnal osszeall a fejukben, h kb mirol van szo.

a kerdes az, h mainstreambe akar-e menni a termek? mert akkor talan jobb egy vacakabb, de semlegesebb nev, amihez nem jarulnak negativ konnotaciok. (termeszetesen nem azzal van a gond, h a turul magaban negativ vagy nem, hanem azzal, h az emberek mit gondolnak errol a szorol, es hat az eleg vegyes ugye)

szoval ha felmerult volna az elejen, h ez egy szelesebb csoportnak szolo termek (ugye most csak passziv, bongeszo juzerekrol beszelunk, hiszen a turulmeme tartalomgeneratora mindig a kockareteg lesz szerintem, mar a greaderre epules miatt is), akkor kardoskodtam volna valami masik nev mellett, igen. ami persze nem konnyu, mert sok tartalomkiemelo szolgaltatas van, tehat sok nev mar foglalt, illetve nehez kitunni, ebben a kozegben a karakteres nev azert nem art.


egy kosza otlet: lehetne ket felulete a szolgaltatasnak, a mostani a mostani nevvel a geekeknek, es a kiemelesekbol egy emesztheto kinalatot nyujto szolgaltatas az olvaso mainstreamnek, mas neven. de ez csak felotlott igy most, nem biztos, hogy jo otlet.


Doransky
jó kérdés. :)
A névválasztásban soha nem voltam jó, de véleményem van. A Turulmeme-et egy kicsit belsőzős poénnak tartottam, ami arra jó volt, hogy a Turulcsiripes brigád rákattanjon, de a beépülést már hátráltathatja. Aki nem tudja, hogy ez egy poén, annak rögtön elviheti a gondolatait.


Hírbehozó
a nevvel ket problemam lett volna.

1. a ".com" domain (magyaroknak szolo szolgaltatas eseteben logikusabb es hasznosabb a .hu alatt maradni)

2.(a) a masik h a valaszott nev olyan osszetett szo, melynek elso tagja magyar ("turul"), masodik tagja viszont angol ("meme") kifejezes. igy jobb lett volna a TurulMém valasztas.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Internetes_mém

2.(b) a "meme" kifejezes nem utal eleg jol arra h ez egy, a google reader megosztasokon alapulo szolgaltatas. vagyis szerencsesebb lett volna egy, a megosztasra, feedolvasasra utalo kifejezest valasztani.

altalanosan: az en tapasztalatom az h a markanevvalasztasnal a legfontosabb szempont h konnyu legyen ragozni, megjegyezheto legyen, es ne keltsen olyan konnotaciokat, melyek zavaroak lehetnek az adott termek ertelmezeseben.


Kelt
az a baj velem, hogy nekem igazából tetszik a név. Már a turulcsirip - hm, az született turultwitter volt, az mennyire nem kattintós - elnevezésekor is jó ötletnek tűnt a turul felhasználása. Van benne egy kis civiles ellenállás, hogy a magunk részéről nem törődünk egy-egy szó politikai töltésével, mert miénk az. (A szavak nem nyelvészi értelemben vett rongálásáról írott tetszőleges hosszúságú rant helye.)

Szóval nekem tetszett volna ha ezzel állsz elő. Azt mondjuk tudjuk a csirip óta, hogy van aki hisztizni fog emiatt, szélsőjobbot meg barna esőt emleget. Ha ezeket a hangokat a projekt elviseli - nekem úgy tűnik, hogy igen - akkor bevállalható névnek tartom.


Konrád
jó kérdés...

Eddig több névkitalálásban is vettem részt, és vagy az történik, hogy a fejlesztéskor ráragadt névből lesz a valódi név, vagy valakinek beugrik egy zseniális, és ráragad. Ha hirtelen kell nevet mondani, akkor az ember a funkcióból indul ki szerintem, de például okkal találhatsz olyan nevet is, ami hasonlít valamihez. A poén se rossz a névben, főleg ha tudod, hogy a terjesztett körben ez ülni fog. Azaz a TurulMeme jó poén a hazai geekeknél, főleg a Turulcsirip után, miközben egy nagyvállalatnál vélt PC okok miatt meg nem biztos, hogy átmenne.


Koronix
nekem semmi gondom nincs a turulmeme-el. a hazai (egyetlen?) és legjobb twitter kliens neve is turulcsirip. ráadásul az ahonnan ez az egész greader aggregáció elindult a csirip közösségéhez is erősen kapcsolódik (aki a webisztán cikkben szerepel mind aktív/addikt twitteres, veled egyetemben!). valószínűleg sose jönnének létre jó megoldások, ha nem lennének ilyen közösségek. gondolom, innen is a névválasztási ötlet egyrészt. aki ebben nincs benne, annak talán furcsa, de a flickr-nél nincs furcsább! :)


Longhand
Én a Turulcsirip létezése okán javasoltam volna, hogy ez már ne legyen Turul, mert attól egy független alkalmazásról van szó, turulcsirip név után nem lesz már elég egyedi a turulmeme név :)
Lehet azt javasoltam volna, hogy illeszd a blog.mitortent.hu alá a dolgot vagy hülye nevekkel kezdtelekk volna traktálni, pl.- blogometer.hu :)
amúgy mindezeken túl nekem tetszik a név, bármilyen furcsa is egyesek számára.


Pollner
Azt mondtam, volna, hogy a turul nem jó, mert megosztó. Vagyis csak akkor jó, ha politikailag akarod megosztani az embereket. (Kevesen sejtik, hogy talán a Turupcsiripre utal).
A meme szintén nem szerencsés, mert olyan fogalomra utal, amit csak a beavatottak szűk rétege ismer. Önmagában tehát szerencsétlen cím, mert nem bír önálló jelenéssel, illetve amivel bír, az megtévesztő. (A Mitörtént.hu a jó példa, az nagyon jó név.)

Persze idővel a név jelentősége csökken, elveszti eredeti jelentését. Ki gondol más arra, mit is rövidít az IMB...


Zsolti
nem javasoltam volna a nevet. a "meme" abszolút geeky, a "turul" meg szerencsésen kisajátítódott a politika által... de amúgy aki érti, annak jópofa, egy garázsprojektnek meg egyenesen tökéletes. így is maximálisan túl van reagálva szerintem a téma :)

 

Végezetül pedig idéznék pár kommentet is a Webisztános vitából:


dalex
szerintem a turulmeme ezzel a névvel a potenciális felhasználók kb 90%-át tartja vissza az első kattintástól is. A turul, mint a szélsőjobb által előszeretettel használt (kisajátított?) szimbólum (70%), a meme mint hülye szó, amire nem kattintunk (20%), remek párosítás.

...

Turulmeme témához. Lelki szegény lennék? Lehet. De hogy jön ez ide? Csak arra próbáltam utalni, hogy vannak szavak, amik a felhasználók egy részét távol tartják, ezek használatát célszerű elkerülni, ha (lehetőség szerint) nem akarunk potenciális felhasználókat eleve kizárni.
Aki közösségi oldalon regisztrált, az az elmúlt két évben átlagosan tucatnyi privát üzenetet, vagy üzenőfalas közlést kapott a legkülönbözőbb körítésben, amik jellemzően a jobboldali radikálisok által készített tartalomhoz vezettek. Erre, ebben a formában sokan nem vevők, természetes, hogy próbálják kerülni az ilyesmit. Ezt a legegyszerűbben úgy tudja megtenni az ember, ha vet egy pillantást az url-re, és ha szélsőjobb hívószót lát, akkor nem kattint. Előítélet ez, de tapasztalati úton alakult ki, szóval lehet lelki szegényezni, de attól ez (pláne) nem fog megváltozni.


Ver Sacrum
A Turulmeme jó név. Geek-vicces. 


lifelike
@dalex: abszolut igazad van
en se kattintottam a turulmeme-re, pont ezert
es nem is fogok
inkabb nem akarom tudni milyen oldal  


netrunner
Akkor ti vagytok az igazi lelki szegények, mert a politikával azonosítotok bizonyos dolgokat. Sajnállak benneteket, hogy azért, mert valaminek a nevében benne van a Turul neve, már szélsőjobboldalinak gondoljátok. Ajánlott lenne nyitott szemmel és füllel járnia világban és saját gondolatokat gyártani mindenkinek, nem pedig bevenni a feltálalt maszlagot.

A turulcsiripről egy vélemény:
"szerintem a twittermadár okán lett turul,merthogy legyen ez is madár,de magyar madár:)ha már a magyar usereket gyűjti össze" 


gphilip
A turul témát tekintve: sajnálatos, hogy erről a nemzeti jelképünkről (sőt, lassan mindegyikről) a szélsőségeknek kell eszünkbe jutnia. Viszont kár lenne tagadni, hogy a legtöbb ember fejében kezd erősödni ez a káros asszociáció.

Éppen ezért viszont támogatom, hogy használjuk ezt a szót, és picit emeljük ki ebből a közegből. Még több turul*.hu-t! :)

 

Folytathatnám még, de inkább nem teszem. Sokkal fontosabb inkább a tanulság, de mi is az? Az elhangzó válaszok eléggé megosztottak, de azt hiszem azt kell mondanom: rossz döntést hoztam, hibáztam.

Miután a meeting résztvevői elhagyták a virtuális tárgyalót, már “csak” egy megválaszolatlan kérdés motoszkál a fejemben: a jelenbe visszatérve mi a legjobb megoldás?
 

Műsorváltozás

2 jan. 2009 Szubjektív

Fejes Balázs újévi levelében azt kérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem a februári Meetup helyett inkáb jövő szerdán (január 7) megosztani magamat a közösséggel. Mivel nem volt időm még a konditeremben pódiumra készre gyúrni magamat (bár Balázs megnyugtatott, hogy sötét lesz:-)) így a kedv fokmérője elég alacsonyan állt, de Balázst sem akartam cserben hagyni, így természetesen igent mondtam.

Viszont egyáltalán nem gondoltam át eddig, hogy miről is szeretnék majd beszélni. Ráadásul nem is vettem még soha részt ezen a rendezvényen, ezért picit kétségbe is estem... Nyilván arra lenne érdemes az igét felépíteni amire kiváncsiak vagytok, de mi is az?

Egy szó, mint száz, várom a kérdések és ötletek özönét!

Firefox fetisiszták előnyben

19 dec. 2008 Fejlesztés

Tapir már többször jelezte, hogy nem lenne ellenére ha készülne egy Firefox kiegészítő a TurulMeme-hez. Egyrészről nem szeretem kielégítettlenül hagyni a drága felhasználókat, másrészről pedig soha életemben nem csináltam ilyet, így ez egyértelmű felkérés volt egy keringőre.

A Mozilla gyorstalpalóján áttanulmányozása után megnéztem pár meglévő kiterjesztést és pár órás molyolás után azt kell mondanom, kifejezetten egyszerű és élvezetes Firefox alá fejleszteni(na jó, a tucatnyi lefagyástól eltekintve). A végeredmény innen tölthető le: https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/10067.

Telepítés és a böngésző újraindítása után a státuszsorban megjelenik a TurulMeme kis ikonja (amiért örök hálám fogja üldözni offroadster-t és a Webisztán-t), jobb egérgombra felugrik egy kis menű ahol a beállításokon kívül szerepel pár link ami a TurulMeme hasznosabb oldalára mutat. Az izgalmasabb dolog persze az egér bal gombjának felengedése után történik: a jobb felső sarokban megjelenik egy kis doboz amiben mindig látható, hogy az adott oldalt hányan osztották meg és mennyien fűztek hozzá megjegyzést (nyilván – ha a megosztások száma nem nulla - erre kattintva elnavigál a TurulMeme-n lévő permalink oldalra, ahol megnézhető ki osztotta meg és milyen hozzászólások vannak). Nem utolsósorban pedig a dobozból is közvetlenül meghívható a Google Reader által biztosított megosztó ablak a “megosztom” feliratra kattintva.

Ha el akarod tüntetni a kis dobozt, akkor csak kattints ismét a státuszsorban lévő ikonra. De ha kint van a doboz és a beállításoknál a “TurulMeme doboz új oldal megnyitásakor is jelenjen meg” felirat mellett lévő checkbox-ban ott figyel a kis pipa, akkor navigálás közben mindig megjelenik a doboz a friss tartalommal.

Már csak azt nem tudom, hogy tudtam eddig enélkül élni…

Ja, majdnem elfeletettem… Fejes Balázs felkérésére előreláthatólag a februári New Tech Meetup-on az én rusnya képemet kell bámultok pár percig. Enyhítendő a maradandó károsodást, cserébe viszek majd pár üveg sört:-)

 Update: Készült egy újabb verzió az extension-ből, amiben az alt+m gombra ki lehet nyitni illetve bezárni a TurulMeme dobozt, de valamit elcsesztem a Mozilla addon oldalán és jelenleg rossz verziót lehet letölteni (0.1.2 néven fut és ráadásul nincs is hozzá állomány. Fogalmam sincs mikor élesedik ki a jó változat (0.1.4), ezért ha nem ezt a változatot látjátok kint akkor töltsétek le a régebbi (0.1.1) verziót! Bocs a bénázásért...

Lapátolok

18 dec. 2008 Fejlesztés

Az iWiW Homokozó megnyitásakor egyből az jutott eszembe, hogy jó lenne összehasonlítani a Facebook platformjával. Mivel az utóbbihoz volt már szerencsém, így nagyjából két óra alatt tető is alá hoztam egy fapados Facebook alkalmazást: http://apps.facebook.com/turulmeme/. Tényleg nagyon egyszerű az egész, semmiféle social ficsört nem használok ki a lehetőségekből, csupán egy wrapper a TurulMeme-hez (ráadásul az egyszerűbb, iframe-s beépítési módot választottam). Tesztelésre tökéletes.

Egy nappal később kezembe vettem a lapátot, hogy építsek egy hasonlóan primitív dombocskát a fejlesztők számára dedikált iWiW homokozóba. Célként hasonlót fogalmaztam meg: csináljunk gyorsan egy wrapper-t mindenféle extra funkció nélkül. Nagyon egyszerűen fogalmazva a nagy különbség a két rendszer között, hogy az OpenSocial esetén jóval több javascript matatásra van szükségünk. Viszont mivel mindkét megoldás egy iframe-be épülve jelenik meg, így viszonylag nagy mozgástérrel rendelkezünk. Bár nem tudom, hogy az iWiW esetében mennyire veszik rossz néven, ha a már említett iframe-n belül elnavigálgatunk ilyen-olyan külső hivatkozásra...

Valószínűleg az OpenSocial ismeretének hiánya miatt a fent már említett cél elérése kb. kétszer gyorsabbnak tűnik a Facebook esetén. De mint tudjuk, jó pap holtig tanul.

Vírus után

15 dec. 2008 Fejlesztés

Szerencsére kisfiam betegsége gyorsan a feledés homályába merült, így volt időm ismét a TurulMeme fejlesztésével foglalkozni. Sikerült több dolgot is kipipálnom a teendők listán, nézzük szépen sorban.

Már az előző posztban írtam, hogy lesz majd lehetőség közvetve a meme oldaláról megosztani egy nekünk tetsző bejegyzést. Ennek biztosítására került be a listákra egy „megosztom” link, ami egyszerűen kihasználja a Google Reader által biztosított egyik lehetőséget. A működése nagyon egyszerű, az adott bejegyzéshez legenerál egy RSS-t a rendszer és ezt adja át a Google Reader számára.

Az oldal indulása óta törtem a fejemet, hogy milyen módon lehetne valahogy kategorizálni a bejegyzéseket. Eléggé szubjektív dolog, hogy ki milyen bejegyzést milyen kategóriába passzírozna be, ezért a TurulMeme oldalain ma megjelent „Kategóriák” doboz nagyjból az én véleményemet/álláspontomat tükrözi. Persze lehet majd azon sokat vitatkozni, hogy „miért éppen X kategóriába került”, de szerettem volna ennek a ficsörnek egy első változatát mégis kirakni az oldalra (egyébként pedig a saját szájízünknek megfelelő kategórizálására a Google Reader jelenleg is biztosít lehetőséget).

Több módszert is kipróbáltam a kategorizálás megvalósítására és végül a leghatékonyabb módszernek az bizonyult, hogy egyrészről a bejegyzésekhez tartozó cimkéket, másrészről pedig az adott bejegyzést tartalmazó oldal hivatkozását figyeli a rendszer. Jelenleg közel a fele van valamilyen kategóriába besorolva az ajánlásoknak.

Eszpee kérésére a todo lista hátsó régiójából előkaptam egy újabb API, widget megvalósítását. Eddig csak arra volt lehetőség, hogy egy adott bejegyzéshez tartozó adatokat kérjünk le, a mai frissítéssel lehetségessé vált egy adott domain alá tartozó friss hozzászólások lekérésére (sajnos ez ismét felszínre hozott egy problémát: ha egy bejegyzésre több különböző url-en keresztül is hivatkozunk, akkor a meme egyelőre még külön kezeli az azokhoz tartozó bejegyzéseket). Az advanced felhasználók számára az API leírásának erre vonatkozó részét ajánlom, de gondoltam a többiekre is. Ismét a saját kis blogomat vettem elő és azon végeztem el a (fájdalommentes műtétet): a blog.hu keltetőjében létrehoztam egy HTML dobozt, ami megkapta jól megérdemelt tartalmát (szövegét):

<script type="text/javascript" src="http://turulmeme.com/api/widget/commentbox.js"></script>

A formázáshoz pedig felvettem pár új sort a sablon CSS-ébe:


/* TurulMeme Comment Box */

#turulmemeCommentBox
{
    font-size:11px;
    padding-bottom: 20px;
}
#turulmemeCommentBoxHeader
{
    display: none;

}
#turulmemeCommentBox a.sharer, #turulmemeCommentBox a.turulSharer
{
    color:#8A2602;
        font-family:'Georgia',Lucida,Verdana;
    font-size:11px;
    text-decoration:none;
}

#turulmemeCommentBox a.sharer:hover, #turulmemeCommentBox a.turulSharer:hover
{
    background-color: #fff;
    text-decoration: underline;
}

#turulmemeCommentBox img.profilePic
{
    border-width:0;
    margin:0;
    padding-top:0;
    vertical-align:bottom;
    width: 16px;
    height: 16px;
}

#turulmemeCommentBox a.turulSharer
{
    padding: 0px 10px;
    float:left;
}

#turulmemeCommentBox .turulmemeCommentBox-entry-annotation-body a
{
        color:#636060;
        text-decoration:none;
}
#turulmemeCommentBox .turulmemeCommentBox-entry-annotation-body a:hover
{
       text-decoration:none;
}

/* /TurulMeme Comment Box */

Mi ez?

A Turulmeme egy Google Reader megosztásokon alapuló alkalmazás, ebben a blogban pedig megpróbálunk jó házigazda módjára információkkal ellátni mindenkit az oldallal kapcsolatban.

hirdetés